Az OTKA által támogatott, s a pécsi Kommunikációs Tanszék diákjaival közösen végzett kutatás arra keresett választ, hogyan függ össze egy sajátos társadalmi-kulturális gyakorlat – a turizmus – illetőleg egy földrajzi-társadalmi jelenség – a regionalizmus (a szubnacionális, regionális egységek felértékelődése) – egy adott földrajzi téren, a Balaton-felvidéken, a Káli-medencén belül.
A történet (akárcsak a táj) jól ismert, cseppet sem különleges, az ország bármelyik vidékén lejátszódhat – le is játszódik – legfeljebb itt kicsit előbb kezdődött, talán intenzívebben foglalkozott vele a tömegkommunikáció, s persze az események körítése, reprezentációja is valahogy ideologikusabb, mint általában. Tehát nagyon tömören: a kezdőpont a hetvenes évek vége, a szereplők néhány tucat értelmiségi (zömében képzőművészek, fotósok), akik nyaralónak hétvégi házat vásároltak a Káli-medece néhány településén, Salföldön, Kisőrspusztán, Köveskálon.
Ez a – környezetük által “”bebírónak”” nevezett – csoport szabadidős tevékenységét használta fel arra, hogy szembenállását fejezze ki az adott politikai (és társadalmi, kulturális) rendszer alapértékeivel szemben tudatosan szembefordultak a tömegturizmus előregyártott, egységesített, tömeges fogyasztásra szánt kulturális mintáival és kísérletet tettek a szabadidő megszervezésének egy új kulturális módjára: nyaralóikat ‘visszarégiesítették’, hagyományokat találtak és újítottak fel, s intenzív és sikeres érdekképviseletet folytattak a terület nemzeti parkká alakítása mellett. Ennek a szociológiai jegyekkel jó körülírható – elsősorban független és többnyire rendszerkritikus értelmiségiekből, művészekből álló, sok szabadidővel rendelkező – csoport számára a hetvenes évek végétol egyre inkább a ‘szabadidő és turizmus’ volt az a kulturális terület és tevékenységi kör, a Káli-medence pedig az földrajzi tér, amely egy ellenséges politikai rendszerben (az államszocializmus keretei között), egy kiüresedett, inautentikussá vált kultúrában (az eltömegesedett társadalom uniformalizált és a szocialista modernizáció által is sújtott viszonyaiban), egy sajátos ellenállási terepként, s eközben persze egyre otthonként is szolgált.
Kutatásvezető: Szijártó Zsolt
