A kutatás során elsőként azt vizsgáltuk, hogy miképpen változik, finomodik az 1960-1970-es években az építészeti szakma felfogása a lakótelep “”klasszikus szocialista””, sztálinista felfogásához képest. Vagyis mit vetnek el és mit őriznek meg, mennyiben értékelik másképpen a közösség és az egyén fogalmát ezekben a szaktanulmányokban. A továbbiakban a korabeli helyi sajtó anyagai alapján arra kerestük a választ, hogy a Magasház építéstörténete, a technológia újdonsága, egyedisége, illetve természetesen a ház térbeli-strukturális sajátossága milyen hangsúllyal jelenik meg a hivatalos nyilvánosságban. Végül – a kutatás során elkészített mintegy harmincöt interjú alapján – azt kívánjuk szemügyre venni, hogy a ház lakói hogyan vélekednek, milyen tapasztalatokkal bírnak ma a ház akkori belső világáról, mindennapi életéről. Amikor egy kollektív kutatás keretében, félig strukturált interjúkkal hozzáláttunk az épület tapasztalatvilágának felméréséhez – az interjú módszertani korlátait, illetve a nosztalgia jól ismert jelenségét szem előtt tartva -, épp a mai közbeszédben meggyökeresedett előítéleteket, közhelyeket próbáltuk félretenni, s megkísérelni arra választ kapni, hogy akkor milyen volt a Magasház lakójának lenni.
Az interjúkat a Pécsi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékén egy kutatószeminárium keretében végeztük el 2005-2006-ban, melyen Buday Bence, Faragó Tímea, Gugi Boglárka, Halmainé Speigl Anikó, Kádár Anna, Kapitány Gellért, Kindl Melinda, Kis Gergely, Lovas Péter, Ludvig Ágnes, Rédey Luca, Salgó Kornélia, Szakács-Fehérváry Gábor és Turtóczki S. Ede egyetemi hallgatók vettek részt.
A kutatás vezetője: K. Horváth Zsolt
